Claudius Galenus
(129 Pergamon - 199 Róma)

A kisázsiai származású római orvos volt az utolsó ókori tudós, aki az állatokon végzett anatómiai vizsgálataival és az emberi test működésének megfigyelésével megalkotta az orvostudomány átfogó rendszerét (galenizmus), amely több évszázadra meghatározta az orvosi gondolkodást és felfogást.


Galenus görög szülők gyermekeként 129-ben született a kisázsiai Pergamonban (ma Bergama, Törökország), amely akkor a Római Birodalomhoz tartozott. A városban szentélye volt Aszklépiosznak, a gyógyító istennek. A fiatal Galenus ennek hatására, itt érzett először vonzalmat a gyógyítás iránt, és érdeklődéssel figyelte hogyan alkalmazzák az orvosi technikákat a betegek és a sebesültek gyógyítására, fájdalmaik enyhítésére. Apja -Nikon- azonban, aki ismert építész volt, először filozófiára oktatta, elsősorban a görög filozófus, Arisztotelész (i.e. 382-322) matematikai és természetrajzi írásain keresztül. 146 körül fordult Galenus teljesen az orvosi tudomány felé, és a török város Smirna (ma Izmir) közelében kezdte meg tanulmányait. Utazásai során tapasztalatokat gyűjtött majd végül Alexandriában fejezte be tanulmányait. Ezután orvosként először szülővárosában Pergamonban működött, majd 161-ben (más források szerint 163-ban) Rómába költözött, ahol a gladiátorok orvosa lett. Tanítása még inkább az állatokon végzett vizsgálatai és nyilvános előadásai révén vált ismertté. 169 körül nevezte ki őt Marcus Aurelius Antonius (121-180) császár, fia - Lucius Aelius Aurelius Commodus (161-193) - orvosává. Erre vonatkozóan ugyan nincs egyértelmű adat, feltételezhető, hogy Galenus életének hátralevő részét 199-ben bekövetkezett haláláig Rómában töltötte. Kiegészítő neve mint Claudius csak a reneszánsz irodalomban tűnt fel, ezért történelmileg nem bizonyítható.

Különböző állatok, pl. kecskék, sertések és majmok boncolása révén az akkori időkben Galenus csodálatra méltó betekintést nyert az élőlények szerveit és működését illetően és ismereteit kiterjesztette az emberrel kapcsolatban is. Rámutatott pl., hogy a különböző izmok hogyan hatnak a gerincoszlopra. Galenus azonosított hét pár agyideget és bebizonyította, hogy az ember hangját az agy vezérli. Galenus fedezte fel a vesék és a hólyag működését, valamint, hogy az artériákban nem levegő - mint ahogy még azután is sokáig hitték - ,hanem vér áramlik. Leírta továbbá a szív billentyűit és felismerte az artériák és a vénák működése közötti különbséget.

Művei

Galenus kb. 500, medicinával, filozófiával és etikával foglalkozó értekezést hagyott hátra, melynek csupán a fele maradt fenn. Orvosi írásait a IX. században az arab tudósok lefordították és azok alkották a későbbi modern természettudomány alapjait. Az alap-, a ható-, és segédanyagokból előállított gyógyszerei (galenika) és a gyógyszerek technológiai vizsgálatának megfogalmazása (galenik) ma is viselik a nevét. Legfontosabb művei: Az anatómiai vizsgálatok; Hippokratész és Platón dogmái; A terápia módszerei; A beteg testrészek; Az orvosi művészet. Galenust filozófusként is nagyra értékelték. Az emberi testrészek feladatairól című értekezésében Arisztotelész elképzeléseit követte. Ez föltételezte, hogy a természetben semmi sem fölösleges és mindennek megvan a maga jelentősége.


A Galenus tévedhetetlenségre vonatkozó igényének minden tudományos haladást gátló hatása évszázadokkal később, a katolikus ortodoxia által uralt feudális társadalomban talált igazán kedvező táptalajra, mely a rabszolgatartó római birodalom romjain bontakozott ki. Így maradt több mint ezer éven át az "utolsó nagy orvos", mint ahogy ő is nevezte magát.


Hírlevél