Praefatio

Egy múlt századi gondolkodó szerint a tudomány éretlenségét az mutatja, amikor azt hiszi, hogy semmit sem tanulhat a múltból. Az ősember patikája az őserdő volt, s a növényekkel való gyógyítás csírái, a gyógynövénykultusz gyökerei az igen távoli múltba tekintenek vissza.

A magyarság a régi időkben főként azt az elkerített helyet nevezte kertnek, ahol a jószágot legeltették.

Hosszú időbe került, amíg ebből az ősi, még teljesen az állatkultusz hagyatékaként őrzött kerből házikert, majd a tehetősek körében virágoskert lehetett, s ennek a fejlődésnek elindítója, évszázadokon át irányítója a kolostorkert volt. A kolostorkert növényeinek jegyzékét legbővebben az a királyi rendelet őrzi, amelyet a VIII. Század végén valamhol nyugaton adott ki valamelyik Karoling király. Ebből megismerhető a bencések kertészeti tudománya.
A rendelet azon része, amely a növények jegyzékét adja, számos, a mai értelemben vett és használt gyógy- és fűszernövény nevét tartalmazza.
A kolostorokból a növények idővel kijutottak a nép közé, s ott éppen úgy meghonosodtak a kertekben. Sok kerti növényünk magyar neve a latin név bizonyos átvétele, mint ruta, kömény, ánizs, menta, mályva, cseresznye.
Növényneveket szórványosan sok középkori iratunkban is találunk.

A képi ábrázolás sok esetben maradandóbb, mint a szavak felidézése. A természettudományokban kezdettől fogva párhuzamosan haladt az írásos közlés a képi megjelenítésekkel.
A képi ábrázolás sajátos módon sűrített információkat nyújt, ami a betűkkel, szavakkal való magyarázásnál sokkal egyszerűbb, közvetlenebb. A korai elnagyolt, darabos, naiv ábrázolásmódtól a nagyigényű, tudományos, precíz, aprólékos ábrázolásig évszázados fejlődés látható.

A szakszerű botanikai ismeretek képek útján való közlésére egyedül a hű ábrázolás alkalmas. Növényeket már a Kr. Előtti századokban is ábrázoltak, példák erre az ókori egyiptomi és görög képek.
Igazi lendületet azonban csak a könyvnyomatás adott a növényábrázolásnak.

Egyre másra jelentek meg a többnyire orvosi célt szolgáló füveskönyvek, amelyeket a növények képeivel látták el. Ezek fametszetek voltak, ami az ábráknak fába való metszését jelentette. A könyvkiadók az ún. fadúcokat (clichéket) gyakran eladták más kiadóknak, sokszor külföldre is, hogy a drága fametszés költségei így megtérüljenek. Így magyarázható, hogy ugyanaz a fametszet több könyvben is megtalálható.
A fametszeteknél a vonalak kissé durvák, a rajz vázlatos, és hiányzik az árnyéklás. A növény lapos és merev, a részletek kidolgozására nem helyeztek még nagy hangsúlyt, de a fametszés technikája miatt ez nem is lett volna lehetséges.

Már a régi fametszők is igyekeztek a növény egészét bemutató rajz mellett feltüntetni egy-egy részletet is, termést vagy virágot, de ezek sem voltak sokkal szemléletesebbek.
A fametszetekkel ellátott botanikai művek a növényismeret fejlődését hatalmas lendülettel vitték előre. A XVI-XVII. században különösen sok ilyen munka jelent meg.
Igazi áttörés az volt, amikor a fába való metszést felváltotta a rézmetszés. A rézmetszetek, rézkarcok - melyek már a XVII. században megjelentek növényábrázolásként - már jóval tökéletesebbek, finomabbak voltak. Így a képek árnyékolása is megvalósulhatott. Ekkor már sok száz szebbnél szebb botanikai mű jelent meg.
Az aprólékosan kidolgozott metszetek a növény részének minden finom hajlását mesterien ábrázolták.

További lendületet adott a színes rézmetszetek elterjedése. Ezek kezdetben kézzel színezett rézmetszetek voltak. A növényeket sokszor természetes környezetükben ábrázolták, élénk, erős színekkel. A színeket később már rézmetszetről nyomták, részben pedig kézzel festették.

A XIX. Században a fotografálás és a litografálás kezdte meg hódító útját a sokszorosítás terén, s ezzel a rézmetszés gyorsan a háttérbe szorult. Ez fájlaló, de érthető volt. Hisz amíg egyetlen rézmetszetű tábla kidolgozása hetekig tartott, addig a litografálás csak néhány órát vett igénybe.

A lirográfiai eljárás a növények ábrázolására nagyon alkalmas, mert a legfinomabb részletek, finomságok is kifejezhetők vele, így a képek lágyabbak, természetesebbek. A színes egymásra való nyomásával pedig ez a természetesség csak fokozható. Volt, amikor a litográfiákat utólagosan kézzel festették, de hamarosan a többszínnyomással készült litográfiák terjedtek el, mígnem már a fotografálás útján való sokszorosítás vált uralkodóvá.
Az emberiség vágya, hogy a mulandót megörökítse, ez évszázados igény, s minden korszaknak törekvése. A Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó is ezzel az albummal csupán erre törekszik.

Dr. Szarvasházi Judit

Bevezető

A növények gyógyhatásáról felhalmozott tudás az embert civilizáció kulturális és intellektuális fejlődésének nagyszerű dokumentuma.
Ha csak egy kicsit is belegondolunk, milyen keveset tudunk a világról, elismeréssel kell adóznunk őseinknek, akik bámulatos megfigyelőképességgel tárták fel a természetes gyógyszerek tárházát.
A természet ezrével kínál különleges és fontos gyógyszereket. Csodálatos, ahogy a soron következő nemzedékek a hatásosnak és veszélytelennek ítélt készítményeket átvették. Így a növények gyógyhatása sok ezer emberöltőn át lehetett az értékelés és ellenőrzés tárgya.

A hagyományoknak, a hagyományokon alapuló ismereteknek kettős arca van. Az egyik a múló idővel lassan fakul és kopik, a másik a természettudományis ismeretek fejlődésével nemesedik, megalapozottá válik. Korunk tudománya rendre megerősíti az évszázados-évezredes tapasztaltokat és nem kétséges, hogy a jövőben is támaszkodhatunk a növényvilág kimeríthetetlen kincseire.
Ha régi füveskönyvek metszeteit, kézzel színezett ősnyomtatványait lapozzuk, a bemutatott növényeknek több csoportja körvonalazódik.

A gyógyítás hosszú története során összefonódott a mitológiával, a vallással és a hatalommal. A gyógynövények és a gyógyítás története nem csak időtálló meglátásokból áll, hanem olyan adatokból is, amelyet ugyan hosszú időn át szentesítettek, de valójában teljesen megalapozatlanok voltak. Sok ártalmas szert is felhasználtak vagy ajánlottak. Az orvoslást varázslás is szülte. Jó példa a mandragóra, a boszorkánygyökér. Ezt a mérgező növényt az őskortól az újkorig gyógyszernek, méginkább méregnek és varázsszernek használták, de sosem vált a megalapozott gyógyszerkincs részévé annak ellenére, hogy tartalmaz hatóanyagokat. Nem kérdéses a foltos bürök élettani hatása sem, mégis csak a mérgező növény név illik rá.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint Földünkön a betegek legalább 80 százalékát nagyrészt vagy kizárólag természetes szerekkel kúrálják. A fejlett ipari országokban használatos gyógyszereknek is mintegy 40 százaléka származik természetes forrásból. A gyógyszerkészleten belül a természetes hatóanyagokhoz tartozik az a mintegy 120 növényi vegyület, amelyekből napjainkban az egységes (egyetlen) hatóanyagtartalmú fitofarmakonokat állítják elő. Ezeik tehát izolált növényi hatóanyagokat, illetve eredendően növényből származó, de különböző (farmakológiai, technológiai, legtöbbször gazdasági) megfontolásból ma már szintetikusan előállított vegyületeket és ezek félszintetikus származékait tartalmazzák. A többségükben erős hatású szerek mindegyike jól példázza a gyógynövény terápiás hatásának tapasztalati felismerésétől induló és a fitokémiai, farmakológiai, klinikai vizsgálatokon át haladó gyógyszerfejlesztés folyamatát. Jellemzőjük, hogy meghatározott terápiás indikációval, többnyire receptköteles gyógyszerként kerülnek forgalomba bizonyított terápiás és gyógyszerészeti minőségben (Atropa belladonna - atropin; Digitalis lanata - digoxin; Papaver somniferum - morfin, kodein stb.)

Az izolált növényi hatóanyagok felhasználása mellett jelentős azon gyógynövények köre, amelyeket különböző kivonatok formájában alkalmaznak mint a fitoterápia gyógyszerkincsét.
Legfontosabb jellemzőjük, hogy a hatóanyagok mellett mindig tartalmaznak olyan anyagokat, melyek nem közömbösek a hatás szempontjából, tehát természetes anyagkeverékek. Többnyire mérsékelt hatású gyógynövényekből készülnek, jól meghatározott terápiás indikációval. Általában a fitoterapeutikumokat önmagukban, gyakrabban adjuvánsként alkalmazzák a gyógyszeres terápiában és az öngyógyításnak is fontos eszközei.
A régi füveskönyvek gyógynövényei között nem ritkák azok sem, melyek felhasználása elsősorban az egészség fenntartásával, a betegségek megelőzésével függ össze. Idesorolhatók a különböző fűszernövények, gyümölcsök, zöldségnövények. Tudjuk, hogy az élelmiszereket évezredeken át hatáso orvosságként tartották számon. Napjainkban a tudományos világ figyelme újra az "élelmiszerek gyógyszertára" felé fordul.

Prof. dr. Kéry Ágnes

Tartalom
Praefatio - Dr. Szarvasházi Judit
Bevezető - Prof. dr. Kéry Ágnes
Terápiában használatos növények
Aloé
Anyarozs
Árnika
Árpa
Beléndek
Birsalma
Borsosmenta
Cascara
Csattanó maszlag
Ebvész
Erdeifenyő
Édeskömény
Fehér fűz
Fehér üröm
Gvajakfa
Gyapjas gyűszűvirág
Gyömbér
Házi len
Igazi édesgyökér
Illatos ánizs
Ipekakuána
Kakaó
Kamilla, orvosi székfű
Kálmos, orvosi kálmos
Kámfor
Kávé
Kender
Kerti kakukkfű
Kerti ruta
Kínafa
Kislevelű hárs
Kocsányos tölgy
Kókacserje
Kóla
Komló
Konyhakömény
Közönséges cickafark
Kutyabenge
Levendula
Macskagyökér
Mák
Málna
Meggy
Nadragulya
Narancs
Orvosi pemetefű
Orvosi ziliz
Őszi kikerics
Papaya, dinnyefa
Paprika
Piros gyűszűvirág
Rebarbara, orvosi rheum
Ricinus, csodafa
Rizs
Rozmaring
Sáfrány
Szenna
Szőlő
Sztrofantusz
Tea
Tengeri hagyma
Vérehulló fecskefű
Vidrafű
Kossuth Herbárium
Terápiában nem használatos növények
Dohány
Farkasbogyó
Foltos bürök
Mandragóra
Tartalom
Névmutató a latin növénynevek szerint